AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 2:5-20

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 2:5-20 CSIA

ment, hogy összeírják Máriával együtt, ki jegyese volt, és terhes volt. Történt, hogy ott-tartózkodásuk alatt beteltek a napok, amikor szülnie kellett. Meg is szülte elsőszülött Fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy a szálláson nem volt helyük. Azon a vidéken pásztorok tartózkodtak a szabad ég alatt, s az éjszakában őrváltásról őrváltásra őrizték nyájukat. Egyszer csak az Úrnak egy angyala állott melléjük, és az Úr dicsősége körülragyogta őket. Nagy félelem ült reájuk, de az angyal ezt mondta nékik: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész népnek is öröme lesz: Ma megmentő született nektek a Dávid városában, s ez maga a Krisztus, az Úr. Ezt a jelt rendelték nektek: egy kisdedet fogtok találni bepólyálva, jászolban fekve.” Ekkor hirtelen a mennyei hadseregből sok-sok angyal állott az angyal mellé, s azok ily szóval magasztalták az Istent: „A magasságokban dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!” Történt aztán, hogy mihelyt az angyalok a pásztoroktól az égbe távoztak, ezek beszélgetni kezdtek egymás között: „Na, menjünk el Betlehemig, hadd lássuk meg ezt az eseményt, melyet az Úr megismertetett velünk.” Sietve elmentek, és meg is lelték Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet is. Mikor meglátták, megismertették a szózatot, amelyet a gyermek felől nekik szóltak. Mindazokat, akik hallották, csodálkozóba ejtették azok a szavak, melyeket a pásztorok mondottak nekik. Mária pedig e szavakat mind megőrizte, és a szívében egybevetegette azokat. A pásztorok azután visszatértek, közben dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy ahogy nekik megmondották.