Miután ezeket elmondta, tovább folytatta előre útját Jeruzsálembe menve fel.
Történt, hogy amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, azon a hegyen, amelyet az Olajfákról neveztek el, elküldte két tanítványát
ezzel az utasítással: „Menjetek el a szemben levő faluba, találtok ott egy megkötözött szamárcsikót, amelyen ember még sohasem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide.
Ha valaki azt kérdené tőletek: Miért oldjátok el? Így feleljetek: Mert az Úrnak szüksége van rá.”
Mikor a küldöttek elmentek, úgy találák, ahogy mondotta nekik.
Ahogy a szamárcsikót eloldották, a gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a csikót?”
Erre ők ezt felelték: „Mert az Úrnak szüksége van rá.”
Ezután Jézushoz vezették a csikót, rádobták köpenyeiket és felültették Jézust.
Mialatt ment, köpenyeiket az útra terítették.
Mikor már közel volt az Olajfák hegyének lejárójához, a tanítványok egész sokasága örvendezve nagy hangon kezdte magasztalni Istent mindazokért a hatalmas tettekért, amelyeket láttak.
„Áldott, aki jő, az Úr nevében érkező király – szólottak. A mennyben békesség és a magasságban dicsőség.”
Ekkor a tömegből néhány farizeus megszólította Jézust: „Tanító! Korhold meg tanítványaidat!”
„Azt mondom nektek – felelte ő –, hogy ha ezek hallgatnak, a kövek kezdenek kiáltani.”
Mikor közel érkezett és meglátta a várost, sírva fakadt rajta
és ezt mondotta: „Óh, ha a mai napon te is megismerted volna, hogy mi válik békességedre. Most azonban el van rejtve szemed elől.
Mert napok jönnek rád, amelyekben ostromfalat építenek ellened ellenségeid, körülvesznek, és mindenünnen szorongatnak majd,
azután a földre tipornak téged és benned lakó gyermekeidet, követ kövön nem fognak hagyni benned azért, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét.”