Szólott azután a tanítványaihoz is: „Volt egy gazdag ember, és annak volt egy sáfára, és azt bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát.
Magához hívatta s így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Számolj be sáfárságodról, mert tovább nem lehetsz sáfár.
Az erre gondolkodni kezdett: Mit tegyek most már, hogy uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nincs erőm, koldulni szégyellek.
Tudom már mit tegyek, hogy ha sáfárságomról leváltanak, barátaim legyenek, akik házaikba befogadnak.
Ezzel magához hívatott mindenkit, aki urának adósa volt. Megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol uramnak?
Száz bát olajjal – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki –, ülj le, siess, írj ötvenet.
Azután egy másikat kérdezett meg: Hát te mennyivel tartozol? Száz kór búzával – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki – és írj nyolcvanat.
Megdicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett. Mert ennek a kornak fiai a saját nemzedékükkel szemben eszesebben viselkednek, mint a világosság fiai teszik.
És én azt mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor kihagy majd az élet, magukhoz fogadjanak titeket az örök sátrakba.
Aki a legkisebben hű, a sokon is hű lesz és legkisebben hamis, a sokon is hamis lesz.
Ha tehát a hamis mammonon hűekké nem lettetek, ki bízza majd rátok az igazit?
És ha a másén hívekké nem lettetek, ki adja oda nektek a tieteket?
Egy cseléd sem végezhet egyszerre két úrnak szolgálatot, mert vagy gyűlölni fogja az egyiket és szeretni a másikat, vagy ragaszkodni fog az egyikhez, és meg fogja vetni a másikat. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.”
Meghallották pedig mindezt a farizeusok, akik pénzkedvelők voltak, és csúfolták őt.