„Mi van megírva a törvényben? – kérdezte tőle Jézus. Hogy olvasod?”
Az ezt felelte: „Szeresd egész szívedből, egész lelkeddel, teljes erőddel és egész gondolkodásoddal Istenedet, az Urat, felebarátodat is, mint magadat.”
„Helyesen feleltél – mondta neki –, ezt cselekedd, és élni fogsz.”
Az azonban igazolni akarta magát, azért így szólt Jézushoz: „Hát ki az én felebarátom?”
Jézus a szavába vágott és ezt mondta: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de haramiák kezébe esett, akik levetkőztették s megverték, majd elmentek, félholtan hagyva őt.
Úgy esett, hogy egy pap ment alá azon az úton, de ahogy meglátta a túlsó oldalon, továbbment.
Hasonlóképpen egy lévita is arra a helyre jött, megnézte, s azt elkerülve továbbment.
Valami utazó szamáriai is ment arra. Amikor a sebesültet meglátta, szánalomra gerjedt iránta,
odament hozzá, s olajat és bort töltött sebeibe, bekötözte azokat, azután rákötözte az embert a saját barmára, s egy vendégfogadóba vitte, hol gondját viselte.
A következő napon elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak és így szólt: Viseld gondját, és ha valamit még költesz rá, én, amikor újra erre jövök, megadom néked.
Hogy látod a dolgot? E három közül ki a felebarátja annak, aki a haramiák kezébe esett?”
„Az, aki irgalmat gyakorolt vele” – felelte a törvénytudó. Jézus pedig ezt mondta neki: „Eredj, és te is tégy ugyanúgy.”
Utazásuk közben betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony fogadta be házába.
Annak volt egy testvére, akit Máriának hívtak. Mária leült Jézus lábához és hallgatta beszédét.
Mártát ellenben sokfelé húzta szolgálata. Odaállt hát az Úrhoz és így szólt: „Uram, nem törődöl vele, hogy testvérem egyedül hagyott a kiszolgálásban? Mondd neki, hogy fogjon velem együtt a munkához.”
Ám az Úr így felelt neki: „Márta, Márta sok mindenre van gondod, és az zaklatottá tesz.
De kevés a szükséges, vagy csak egy. Mária a jó részt választotta, és azt el nem veszik tőle.”