Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz,
hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk,
a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott.
Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5-6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek.
– „Én vagyok! Ne féljetek!” – szólott ő nekik.
Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak.
Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el.
Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek.
Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék.
Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: „Rabbi, mikor érkeztél ide?”
– „Bizony, bizony azt mondom néktek – felelte nekik Jézus –, ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem mert a kenyerekből ettetek és jóllaktatok.
Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet.”
Megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten munkáin dolgozhassunk?”
„Istennek munkája az – felelte nekik Jézus –, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött.”
Azt kérdezték tőle: „De hát micsoda jelt teszel, hogy lássunk és higgyünk neked? Min munkálkodol?
Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írva van: Az égből kenyeret adott nekik enni.”
„Bizony, bizony azt mondom néktek – szólt most hozzájuk Jézus –, nem Mózes adta nektek a mennyből való kenyeret, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
Mert Isten kenyere az, aki a mennyből száll alá és életet ad a világnak.”
– „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” – mondták neki,
mire Jézus azt felelte nekik:- „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha.
Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek.
Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.
Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.
Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit ő nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam.”
Ekkor a zsidók zúgolódtak ellene amiatt, hogy azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, mely a mennyből száll alá”
– és azt mondták: „Hát nem Jézus ő, a József fia, akinek mi atyját is, anyját is ismerjük? Hogy mondhatja hát: A mennyből szállottam alá?”
„Ne zúgolódjatok egymás közt! – szólította meg őket Jézus.
Senkinek nincs arra hatalma, hogy hozzám jöjjön, csak ha az Atya vonja, aki engem elküldött és én majd feltámasztom azt az utolsó napon.
Meg van írva a prófétákban: Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindenki, aki az Atyát hallgatta és nála tanult, hozzám jő.
Nem mintha az Atyát másvalaki látta volna, mint az, aki az Atya mellől származik, annak volt alkalma látni az Atyát.
Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hisz, örök élete van.
Én vagyok az életnek kenyere.
Atyáitok a mannát ették a pusztában és meghaltak.
Ez az a kenyér, amely a mennyből száll alá, hogy bárki ehessék belőle, és meg ne haljon.
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből alászállott. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. S az a kenyér; amelyet oda fogok adni a világ életéért, a húsom.”
A zsidók most a felől harcoltak egymással: „Hogy adhatja ez nekünk enni a húsát?”
Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony azt mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát, és nem isszátok a vérét, akkor nincsen bennetek az élet.
Annak, aki húsomat eszi, és véremet issza, örök élete van, és én azt feltámasztom majd az utolsó napon.
Mert húsom igazi étel és vérem igazi ital.
Az, aki húsomat eszi, és véremet issza, bennem marad és én is abban.
Minthogy engem az élő Atya küldött el és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, élni fog általam.
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá: ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere, akik ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.”
Ezeket mondta, mikor Kapernaumban a zsinagógában tanított.
Tanítványai közül sokan, amikor hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?”
Jézus, miután magában tudomása volt róla, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, így szólt hozzájuk: „Tőrbe ejt ez titeket?
Hátha majd azt látjátok meg, hogy az embernek Fia felmegy oda, ahol előzőleg volt?
A szellem az, aki megelevenít, a hús nem használ semmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: szellem és élet.
De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki az, aki elárulni készül őt.
„Ezért mondottam nektek – beszélt tovább –, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!”
Ettől fogva a tanítványok közül sokan hátravonultak és többé nem jártak vele.
Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?”
„Uram – felelte neki Simon Péter –, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad.
S mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”
Jézus megszólalt: „Ugye, hogy tizenkettőt válogattam én ki közületek? – mondta nekik Jézus – és közületek egy vádoló.”
Júdást, – karióti Simon fiát értette, ez készült őt elárulni, a tizenkettő közül az egyik.
Biblia alkalmazás
Biblia gyerekeknek alkalmazás
