AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 6:10-37

Jézus azonban így szólt: „Fektessétek a fűbe az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Ledőlt erre szám szerint, mintegy ötezer férfi. Jézus most fogta a kenyereket, hálát adott és szétosztotta a fekvő embereknek, hasonlóképpen osztott a halakból is, amennyit csak akartak. Mikor már jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Gyűjtsétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi el ne vesszen.” Össze is gyűjtötték, és tizenkét kosarat töltöttek meg azokkal a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből az étkezők után megmaradtak. Mikor az emberek látták a jelt, amelyet tett, azt rebesgették, hogy valóban ő a próféta, aki a világra eljövendő. Jézus ekkor, miután észrevette azt a szándékukat, hogy eljöjjenek, és őt elragadják azért, hogy királlyá tegyék, újra félrevonult a hegyre, de egyedül. Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz, hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk, a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott. Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5-6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek. – „Én vagyok! Ne féljetek!” – szólott ő nekik. Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak. Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el. Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek. Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék. Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: „Rabbi, mikor érkeztél ide?” – „Bizony, bizony azt mondom néktek – felelte nekik Jézus –, ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem mert a kenyerekből ettetek és jóllaktatok. Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet.” Megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten munkáin dolgozhassunk?” „Istennek munkája az – felelte nekik Jézus –, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött.” Azt kérdezték tőle: „De hát micsoda jelt teszel, hogy lássunk és higgyünk neked? Min munkálkodol? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írva van: Az égből kenyeret adott nekik enni.” „Bizony, bizony azt mondom néktek – szólt most hozzájuk Jézus –, nem Mózes adta nektek a mennyből való kenyeret, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. Mert Isten kenyere az, aki a mennyből száll alá és életet ad a világnak.” – „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” – mondták neki, mire Jézus azt felelte nekik:- „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha. Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.