AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 4:4-42

Szamárián kellett keresztül mennie. Eljutott Szamáriának egyik városába, melyet Szikárnak neveznek, mely szomszédja annak a teleknek, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott. Itt volt a Jákób forrása. Jézus itt, az utazástól fáradtan, úgy ahogy volt, leült a forráshoz. Körülbelül hatodik óra volt. Szamáriából egy asszony jött vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak. A szamáriai asszony megkérdezte őt: „Zsidó létedre, hogy kérhetsz tőlem inni, mikor én szamáriai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal. Jézus így felelt neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát és tudnád, hogy ki az, aki neked azt mondta: Adj innom! – te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – felelte az neki –, vedred sincs, a kút is mély. Honnan volna neked élő vized? Vajon nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki a forrást adta nekünk? Hiszen ő maga is ebből ivott, meg a fiai is, az állatai is.” Jézus ezt felelte neki: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, melyet majd én adok neki, többé soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, melyet majd én adok néki, örök életre buzgó víznek forrásává válik benne.” „Uram – szólt hozzá az asszony –, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni.” „Eredj el – mondta neki Jézus –, hívd el a férjedet és jöjj ide!” „Nincs férjem” – felelt az asszony, mire Jézus így szólt hozzá: „Helyesen mondtad, hogy nincs férjem, mert öt férjed volt, és akid most van, nem férjed. Ezzel igazat mondottál.” „Uram! – mondta neki az asszony –, látom már, hogy próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen borultak le Istent imádni, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell őt.” „Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered. De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.” „Tudom, hogy Messiás jön – mondotta neki az asszony –, akit Krisztusnak mondanak. Ha az eljön, mindent tudtunkra fog adni.” „Én vagyok az – szólt neki Jézus-, aki veled beszélek.” Ennél a szónál megérkeztek a tanítványai és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszél. Mégsem kérdezte senki: „Mit akarsz vele?” vagy: „Miért beszélsz vele?” Az asszony most otthagyta a vedrét, elment a városba és így szólt az emberekhez: „Jertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?” Elmentek a városból és megérkeztek hozzá. Közben arra kérték őt a tanítványok: „Rabbi, egyél.” De ő így felelt nekik: „Van nekem eledelem, melyről ti nem tudtok.” „Vajon valaki enni hozott neki?” – kérdezték a tanítványok egymástól, Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem és bevégezzem az ő művét. Nem ti mondogatjátok, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Lám, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a tájakat, hogy fehérek már, aratásra készek. Már az arató elnyeri bérét, és gyümölcsöt gyűjt örök életre, hogy a magvető és az arató együtt örüljön. Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató! Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak.” Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek őbenne az asszony beszédéért, aki tanúságot tett: „Mindent megmondott nekem, amit tettem.” Mikor a szamaritánusok hozzámentek, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő saját beszédéért. Azt mondták az asszonynak: „Többé már nem a te beszédedért hiszünk. Magunk is hallottuk és tudjuk, hogy ő a világ Megmentője valóban.