PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 3:8-21

PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 3:8-21 CSIA

Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát és megvilágíthatom, hogy miben áll annak a titoknak sáfársága, mely örök korok óta el volt rejtve Istenben, aki a mindenséget azért teremtette, hogy most a mennyei fejedelemségekkel és fennhatóságokkal az eklézsián keresztül megismertethesse az Isten sokféle bölcsességét az örök korokban előzetesen tett elhatározásának megfelelően, mely Urunkban, a Krisztus Jézusban született meg, akiben az őbelé vetett hiten át mi is szabadon szólhatunk, és bizalommal járulhatunk az Atyához. Ezért kérem, hogy értetek viselt nyomorúságaim el ne gyengítsenek titeket, ami a ti dicsőségetek lesz. Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta, s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek. Annak pedig, aki az ő bennünk ható hatalma szerint mindannál, amit kérünk vagy gondolunk sokkal-sokkal többet képes cselekedni, legyen része a dicsőség az egyházban és Krisztus Jézusban a korszakok korszakának minden nemzedékéig. Ámen.