Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát és megvilágíthatom, hogy miben áll annak a titoknak sáfársága, mely örök korok óta el volt rejtve Istenben, aki a mindenséget azért teremtette, hogy most a mennyei fejedelemségekkel és fennhatóságokkal az eklézsián keresztül megismertethesse az Isten sokféle bölcsességét az örök korokban előzetesen tett elhatározásának megfelelően, mely Urunkban, a Krisztus Jézusban született meg, akiben az őbelé vetett hiten át mi is szabadon szólhatunk, és bizalommal járulhatunk az Atyához. Ezért kérem, hogy értetek viselt nyomorúságaim el ne gyengítsenek titeket, ami a ti dicsőségetek lesz. Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta, s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek.
PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 3 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 3:8-19
26 Napok
Az efézusiakhoz írt levél elmagyarázza, hogyan kell Isten kegyelmében, békéjében és szeretetében járni, a csodálatos magasságokból, hogy mit akar Isten gyermekei számára. Napi utazás az efézusi levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
27 Days
How we posture ourselves in the Christmas season makes all the difference in our experience of the miracle of the Advent. Be inspired to surrender to Jesus, refocus on Him, and embrace the grace of our King in this 4-week daily devotional as you move through five different postures: Eyes Fixed, Head Up, Knees Bent, Hands Open, and Arms Wide.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók