Valami Anániás nevű ember is a feleségével, Szafírával eladta szerzeményét,
az árából felesége tudtával félretett magának valamit, többi részét pedig az apostolok lábához helyezte.
Péter megszólította: „– Anániás, miért töltötte meg a sátán szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet és a telek árából félretégy magadnak?
Ha megmarad a telek, nem neked maradt volna-e meg, s ha eladtad, nem volt-e hatalmadban az ára? Miért határoztad el ezt a dolgot szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”
Anániás, ahogy e szavakat hallotta, leroskadt és kilehelte lelkét. Mindazokra, akik ezt hallották nagy félelem szállt.
Azután felkeltek a fiatalok, felszedték, kivitték és eltemették.
Történt, hogy körülbelül három óra elteltével a felesége is bement, de nem tudta, hogy mi történt.
Péter őt is megszólította: „Mondd meg nekem, hogy ennyiért adtátok-e el a telket?” „– Igen, annyiért” – felelte az.
Erre Péter ezt mondta neki: „Mi az oka, hogy összebeszéltetek, hogy az Úrnak Szellemét megkísértsétek? Látod, az ajtóban van azoknak lába, kik férjedet eltemették, téged is ki fognak vinni.”
Erre tüstént a Péter lábához esett és kilehelte lelkét. Mikor az ifjak bementek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé.
Nagy félelem szállott ezzel az egész eklézsiára s mindazokra, akik hallottak e dolgokról.
Különben az apostolok kezei által sok jel és csoda történt a nép között. Mindannyian egy indulattal a Salamon tornácában tartózkodtak.
Ám a többiek közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni, de a nép magasztalta őket.
Mindig többen csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik az Úr által hittek: férfiaknak és asszonyoknak nagy sokasága,
úgyhogy még a terekre is elvittek erőtleneket s nyugágyakon és hordágyakon ott elhelyezték őket, hogy esetleg az arra menő Péternek az árnyéka essék közülük valakire.
A Jeruzsálemet körülvevő városokból is tömegestől özönlöttek össze s magukkal hoztak erőtleneket és tisztátalan szellemektől gyötörteket, – ezek is mindnyájan meggyógyultak.
Felkelt azonban a főpap mindazokkal együtt, akik vele tartottak, ők lévén a szadduceusok felekezete, s megteltek irigységgel,
kezüket rávetették az apostolokra, és a községi börtönbe vetették őket.
Ám az Úrnak egy angyala az éj alatt felnyitotta a börtön ajtóit, kivezette őket és így szólt:
„Menjetek, álljatok fel a szenthelyen és szóljátok ott a népnek ennek az Életnek összes igéit.”
Ahogy ezt hallották, szürkület felé bementek a szenthelyre és tanítottak. Közben megjelent a tanácsházban a főpap és környezete, összehívták a nagytanácsot, Izráel fiai közül a vének egész tanácsát, majd elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat.
Mikor azonban a szolgák odaérkeztek, nem találták őket a börtönben, visszaérkeztek hát és hírül vitték:
„A börtönt teljes biztonsággal lezárva találtuk, az őrök ott álltak az ajtókban, mikor azonban kinyitottuk, benn senkit sem találtunk.”
Mikor a szenthely parancsnoka s a főpapok e szavakat hallották, zavarban voltak miattuk, nem értették, hogy mit jelent ez a dolog.
Megjelent azonban valaki és hírül hozta nekik: „Lám, azok a férfiak, akiket ti börtönbe vetettetek, a szenthelyen állnak és tanítják a népet.”
Ekkor a parancsnok a szolgákkal együtt odament és elhozta őket, de nem erőszakkal, féltek ugyanis a néptől, hogy még megkövezik őket.
Elhozták hát, és a nagytanács elé állították az apostolokat. A főpap vallatni kezdte őket:
„Szigorú paranccsal parancsoltuk meg nektek – szólott –, hogy ezt a nevet hangoztatva ne tanítsatok, ti ellenben betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és reánk akarjátok hozni annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok azonban így feleltek: „Istennek kell-e inkább engedelmeskednünk vagy embereknek?
Atyáinknak Istene feltámasztotta azt a Jézust, akit fára függesztve megöltetek.
Felemelte őt az Isten jobbjára vezérül és megmentőül, hogy Izráelnek más felismerésre térést és vétkek bocsánatát adhassa.
Mi vagyunk e dolgoknak tanúi, továbbá a Szent Szellem, kit az Isten azoknak adott, akik neki engedelmeskednek.”
Mikor ezt hallották, fogukat csikorgatták s az volt a szándékuk, hogy megölik őket.
Felkelt azonban a nagytanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt becsült törvénytudó s megparancsolta, hogy kevés időre távolítsák el az embereket,
azután ezt mondta a tanácsbelieknek: „Izráeli férfiak, őrizkedjetek attól, hogy bármit is tegyetek ezekkel az emberekkel.
Napjaink előtt előállt ugyanis Teudás, ki magát valami nagynak mondotta s mintegy négyszáz ember hajlott utána. Ezt az embert megölték, azután mindazok, akik neki hitelt adtak, szétszóródtak és semmivé lettek.
Utána az összeírás idejében a galileai Júdás állott elő és tekintélyes számú népet vitt magával a pártütésbe, elveszett ő is és szétszórták mindazokat, akik hitelt adtak neki.
Ami a mostani esetet illeti, azt mondom nektek, álljatok el ezektől az emberektől és hagyjátok menni őket, mert ha emberektől van ez a szándék és ez a tett, úgyis felbomlik,
de ha Istentől van, nincs hatalmatok arra, hogy megsemmisítsétek őket, sőt esetleg még az Isten ellen harcolás vétke bizonyulhat rátok.”
Azok engedtek neki, majd behívták az apostolokat, megverették őket s megparancsolták, hogy Jézus nevére hivatkozva ne beszéljenek, majd elbocsátották őket.
Ők meg örvendezve mentek el a nagytanács színe elől amiatt, hogy méltóknak ítélték őket arra, hogy ama névért megbecstelenítést szenvedjenek.
Azután mindennap a szenthelyen és házanként is nem szűntek meg tanítani, és a Krisztus Jézus örömüzenetét hirdetni.
Biblia alkalmazás
Biblia gyerekeknek alkalmazás
