Volt egy Kornéliusz nevű férfi Cézáreában, egy százados, ki az Itáliainak nevezett csapathoz tartozott. Ez a férfi, valamint egész háza istenes emberek voltak és félték az Istent, – Kornéliusz sok könyöradományt adott a népnek és minden időben könyörgött Istenhez. A nappalnak kilencedik órája körül világos látomásban látta, hogy Istennek egy angyala ment be hozzá és így szólította meg: „Kornéliusz!” A századost, míg meredten az angyalt nézte, félelem töltötte meg, majd így szólt: „Miről van szó, Uram?” Az angyal ezt felelte: „Imádságaid és könyöradományaid felszálltak Isten elé, hogy emlékezetébe idézzenek téged. Most hát küldj el férfiakat Joppéba és hívasd onnan át Simont, akinek mellékneve Péter. Vendégként időzik egy bizonyos Simon nevű tímárnál, kinek háza a tenger mentén van.” Mihelyt eltávozott az angyal, aki vele beszélt, a százados magához hívatta két háziszolgáját és a házánál tartózkodók közül egy istenes katonát. Mindent közölt velük, azután elküldte őket Joppéba.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 10 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: APOSTOLOK CSELEKEDETEI 10:1-8
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Tervek
Videók