A mindenfajta kegyelem Istene, ki titeket a Krisztusban örök dicsőségébe kihívott, miután keveset szenvedtetek, helyre fog igazítani, meg fog szilárdítani, fel fog erősíteni, meg fog alapozni. Övé az uralom az örök korok korain keresztül. Ámen. Szilvánuszon keresztül, kivel úgy számolok, mint hű testvérrel, kevés szóval írtam nektek, bátorítva, tanúságot téve amellett, hogy az az Isten igazi kegyelme, melyben benne álltok. Köszönt titeket a Babilonban lévő, veletek együtt kiválasztott gyülekezet, és fiam, Márkusz. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség szálljon mindenekre (mindnyájatokra), akik a Krisztusban vannak.
PÉTER ELSŐ LEVELE 5 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: PÉTER ELSŐ LEVELE 5:10-14
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók