Velünk úgy kell számolni, mint a Krisztus szolgáival, mint Isten titkainak sáfáraival. Ha ez így van, sáfárokon mást nem lehet keresni, csakhogy híveknek találtassanak. Nekem pedig a legkisebb dolog, hogy ti ítélkezzetek rajtam, vagy emberi ítéletnap, sőt magam sem ítélkezem magamon, mert lelkiismeretem semmiről sem tud magamra vonatkozólag, de ez még nem tesz engem igazságossá: aki rajtam ítélkezik, az az Úr. Így hát idő előtt ti se ítéljetek semmi felől, amíg el nem jön az Úr. Ő majd rávilágít a sötétség rejtett dolgaira, s világossá teszi a szívek szándékait. Akkor majd mindenki az Úrtól kapja meg dicséretét. Ezt a példát tiértetek alkalmaztam magamra és Apollósra, testvéreim, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy nem szabad túlhaladni azon, ami meghatott, hogy fel ne fuvalkodjatok az egyik kedvéért a másik ellen fordulva. Ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad te is, miért dicsekszel úgy, mintha nem kaptad volna?
PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 4 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 4:1-7
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók