PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 11:1-14

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 11:1-14 CSIA

Legyetek az én utánzóim, mint ahogy én a Krisztusé vagyok. Dicsérem nálatok, hogy mindenben rám emlékeztek, s hogy amit nektek átadtam, úgy tartjátok meg, ahogy átadtam. Azt akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, s minden asszonynak feje a férfi, a Krisztusnak feje pedig az Isten. Megszégyeníti fejét minden férfi, aki úgy imádkozik vagy prófétál, hogy a fején tart valamit. Megszégyeníti fejét minden nő, amikor fedetlen fejjel imádkozik vagy prófétál. Mert egy és ugyanaz, mint egy megnyírt nő. Mert ha nem fedi le fejét a nő, akkor beretváltassa is le haját. Ha pedig éktelen dolog a nőnek, hogy megnyiratkozzék vagy megberetválkozzék, akkor fedje el arcát! Férfi ellenben nem tartozik befedni a fejét, miután ő Istennek képe és dicsősége, a nő meg a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van a nőből, hanem a nő a férfiből, mert nem is a férfit teremtették a nőért, hanem a nőt a férfiért. Ezért tartozik a nő viselni a fennhatóság jelét a fején az angyalok miatt. Ettől eltekintve sem nő nincs férfi nélkül, sem férfi nő nélkül az Úrban, mint ahogy tudniillik a nő a férfiból lett, úgy a férfi a nő által lesz, de minden Istenből. Ti magatoktól ítéljétek meg, illik-e a nőnek fedetlenül imádkozni Istenhez. A természet is nem azt tanítja-e nektek, hogy a férfinak gyalázatára válik, hogy hosszú hajat viseljen