Zakariás próféta könyve 8:11-23

Zakariás próféta könyve 8:11-23 EFO

De mostantól kezdve minden másképpen lesz! Ezentúl nem úgy fogok bánni e nép maradékával, mint a Templom alapozása előtti időben — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Mert békességben fognak vetni, a szőlő is gazdag termést hoz, a szántóföld is bőségesen terem, mert esőt ad az ég is kellő időben. Én pedig mindezeket örökségül adom e nép maradékának. Izráel és Júda népe! A Templom alapozása előtt a nemzetek Izráel pusztulását emlegették, ha átkozni akartak valakit. De ezentúl másképp lesz! Olyan bőségesen megáldalak titeket, hogy áldásként fogják említeni neveteket! Legyetek erősek, bátrak, és ne féljetek!” Mert ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Amikor őseitek magukra haragítottak, elhatároztam, hogy veszedelmet hozok rájuk, és úgy is tettem — az Örökkévaló, a Seregek Ura mondja ezt! Ugyanígy, most elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda népével — ezért hát ne féljetek! Ti viszont tartsátok magatokat a következőkhöz: Mondjatok igazat egymásnak! Peres ügyekben szolgáltassatok igazságot, s ezzel teremtsetek békességet! Még csak ne is tervezzetek semmi rosszat egymás ellen, és ne esküdjetek hamisan, mert ezeket gyűlölöm!” — mondja az Örökkévaló. Az Örökkévaló, a Seregek Ura ismét szólt hozzám: „Ezt üzeni az Örökkévaló, a Seregek Ura: Eddig böjtöt tartottatok a negyedik, ötödik, hetedik és a tizedik hónapban. De mostantól fogva ezek az ünnepek Júda népe számára az örvendezés és boldogság vidám ünnepei lesznek. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!” Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Eljön még az idő, mikor a nemzetek városaiból sokan jönnek Jeruzsálembe. Az egyik városból jövők így biztatják a másik város lakóit: »Gyertek velünk ti is, menjünk föl Jeruzsálembe, az Örökkévaló előtt imádkozni, és az Örökkévalót, a Seregek Urát keresni!« Azok pedig felelik: »Megyünk mi is veletek!« Bizony, azokban a napokban erős és nagy nemzetek fiai jönnek sok-sok nemzetből Jeruzsálembe, hogy az Örökkévalót, a Seregek Urát keressék, és az Örökkévaló előtt imádkozzanak.” Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Abban az időben oly sokan jönnek az idegen nyelvű nemzetek közül, hogy minden zsidó férfi ruháját tíz nem zsidó jövevény ragadja meg, így kérlelve őket: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy Isten veletek van!«”