Az pedig ezt válaszolta: „Ő az a moábi fiatalasszony, aki Naomival együtt visszajött Moáb földjéről. Korán hajnalban jött ide, és azóta itt dolgozik. Azt kérte, hadd mehessen az aratók után, hogy fölszedhesse az elhullott gabonát a kévék közül is. Ott lakik, abban a házban, nem messze”.
Akkor Boáz megszólította Ruthot: „Hallgass reám, édes leányom! Maradj itt az én földemen, ne menj máshová gabonát gyűjteni! Maradj a szolgáimmal, figyeld meg, melyik mezőre mennek aratni, és kövesd őket! Megparancsoltam a legényeknek, hogy ne zaklassanak téged. Ha megszomjazol, azokból a vizeskorsókból igyál te is, amelyekből a szolgáim!”
Akkor Ruth arccal a földig hajolt Boáz előtt, és azt mondta: „Hogy lehet, hogy ilyen jóindulattal vagy irántam? Miért törődsz velem, mikor én idegen vagyok közöttetek?”
Erre Boáz így felelt: „Mindent elmondtak nekem, amit az anyósoddal tettél azután, hogy a férjed meghalt. Tudom, hogy elhagytad apádat, anyádat, szülőföldedet, és eljöttél anyósoddal együtt egy olyan néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Az Örökkévaló jutalmazzon meg mindazért a jóért, amit tettél! Legyen teljes a jutalmad az Örökkévalótól, Izráel Istenétől — hiszen ő az, akinek szárnyai alatt oltalmat kerestél, amikor ide jöttél”.
Ruth ezt válaszolta: „Uram, nagyon kedves vagy hozzám! Megvigasztaltál és a szívemhez szóltál, pedig nem is tartozom a szolgálóid közé!”
Mikor eljött az ebéd ideje, Boáz meghívta: „Gyere, ebédelj velünk együtt! Te is mártsd a kenyered a tálba!” Ruth leült az aratómunkások közé, Boáz pedig megkínálta pörkölt gabonával. Ruth evett, amíg jóllakott, a maradékot pedig félretette, azután folytatta a gyűjtögetést.
Boáz azt mondta a szolgáinak: „Hagyjátok, hadd szedegessen még a kévék között is! Ne tegyétek szóvá! Sőt, szándékosan is hagyjatok valamennyi gabonát a földön, hogy ő azt felszedhesse! Hadd gyűjtögessen, ameddig akar, ne szóljatok rá!”