Ruth könyve 1:11-17

Naomi így felelt: „Nem, édes leányaim, forduljatok csak vissza! Miért is jönnétek velem?! Én már nem tudok rajtatok segíteni. Nem szülhetek újabb fiúkat, hogy ők majd feleségül vegyenek benneteket. Térjetek csak vissza! Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ismét szüljek! De még ha lenne is remény rá, s ha még ez éjjel férjhez is mennék, és valóban fiúkat szülnék, az sem segítene rajtatok! Hiszen miért is várnátok rájuk, amíg felnőnek? Miért is ne mennétek férjhez olyan hosszú ideig? Nem, édes leányaim! Mellettem nagyon szomorú életetek lenne, hiszen engem az Örökkévaló keze sújtott!” Tovább sírtak mind a hárman, majd Orpá megcsókolta az anyósát, elbúcsúzott tőle, és visszafordult. Ruth azonban ragaszkodott Naomihoz, és vele maradt. Naomi így biztatta: „Látod, a sógornőd visszatért a saját népéhez és isteneihez! Neked is vissza kellene menned!” De Ruth így válaszolt: „Ne küldj el magadtól! Ne erőltesd, hogy visszamenjek a népemhez! Ahová te mész, én is oda megyek! Ahol te laksz, én is ott fogok lakni. Néped lesz az én népem, Istened lesz az én Istenem! Ahol meghalsz, én is ott fogok meghalni, ott temessenek el engem is! Csak a halál választhat el tőled. Úgy büntessen meg az Örökkévaló, ahogy akar, ha ezt nem tartom meg!”