Így tehát, testvéreim, nem vagyunk a régi természetünk uralma alatt. Nem szükségszerű, hogy annak a kívánságai szerint éljünk. Ha ugyanis a régi természet szerint éltek, meg fogtok halni. Ha viszont a Szent Szellem segítségével könyörtelenül lemetszitek a régi természet dolgait, akkor fogtok igazán élni. Mert azok az Isten fiai, akiket Isten Szelleme irányít. Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!” Maga a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt megerősíti, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig valóban azok vagyunk, akkor az örökösei is. Igen, Isten örökösei és Krisztusnak örököstársai vagyunk — de csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig vele együtt veszünk részt a dicsőségben is.
Pál levele a rómaiakhoz 8 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Pál levele a rómaiakhoz 8:12-17
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók