Miért? Mert senki sem képes arra, hogy a Törvény parancsainak teljesítésével Isten számára elfogadhatóvá legyen. Hiszen a Törvény csak rávilágít a bűneinkre, hogy világosan meglássuk és felismerjük azokat. Isten azonban mégis képes arra, hogy a maga számára elfogadhatóvá tegye az embert a Törvény nélkül is. Nekünk meg is mutatta ezt az új utat, amelyről már a Törvény és a próféták is beszéltek. Isten ugyanis mindenkit elfogad, aki hisz Jézus Krisztusban, attól függetlenül, hogy az illető zsidó, vagy nem zsidó. Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet a Jézus Krisztus által elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és Jézusra való tekintettel elengedte a múltban elkövetett bűnöket.
Pál levele a rómaiakhoz 3 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Pál levele a rómaiakhoz 3:20-25
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók