Pál levele a rómaiakhoz 15:20-33

Pál levele a rómaiakhoz 15:20-33 EFO

Azonban mindig arra törekedtem, hogy ne ott hirdessem az örömüzenetet, ahol Krisztus neve már ismert volt. Nem akartam olyan alapra építeni, amelyet valaki más fektetett le. Hanem ahogyan meg van írva az Írásokban: „Akiknek eddig nem beszéltek róla, azok is meglátják majd őt. Azok is megértik, akik még nem hallottak róla.” Emiatt nem tudtam eddig eljutni hozzátok, pedig már sokszor szerettelek volna meglátogatni benneteket. De most már befejeztem a munkámat ezekben az országokban. Így az a tervem, hogy amikor majd Spanyolországba utazok, akkor titeket is meglátogatlak, hiszen már évek óta szeretnélek látni benneteket. Bizonyára segíteni fogtok nekem, hogy tovább is utazhassak, ha már egy kis időt eltöltöttem nálatok. Most azonban előbb Jeruzsálembe kell mennem, hogy ott Isten népét megsegítsem. Ugyanis néhányan a jeruzsálemi testvéreink közül nagyon szegények. A macedóniai és görögországi gyülekezetek pedig elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a szegény jeruzsálemi testvérek számára. Szívesen tették, de ugyanakkor tartoznak is ezzel. Hiszen ezek az Izráelen kívüli népek sok szellemi áldást kaptak a zsidó testvéreken keresztül. Illő tehát, hogy adományaikkal viszonozzák a szellemi áldásokat. Magam viszem el az összegyűjtött adományokat Jeruzsálembe, hogy biztosan megkapják az ottani testvérek. Ha ezt a feladatomat elvégeztem, utána már indulhatok is Spanyolországba. Útközben megállok Rómában, és meglátogatlak benneteket. Biztos vagyok benne, hogy Krisztus áldásának teljességét viszem majd hozzátok. Arra kérlek benneteket, testvéreim, segítsetek nekem azzal, hogy erőteljesen imádkoztok értem Istenhez — Urunk, Jézus Krisztus és a Szent Szellem szeretete által! Imádkozzatok értem, hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektől! Imádkozzatok, hogy az ajándékot, amit viszek, szívesen fogadják a jeruzsálemi testvérek, és azért is, hogy nagy örömmel elmehessek hozzátok, és veletek együtt én is megpihenjek, ha valóban Isten is ezt akarja! Isten, aki békességünk forrása, legyen veletek! Ámen.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Pál levele a rómaiakhoz 15:20-33