A zsoltárok könyve 10:1-13

Örökkévaló, miért vagy oly messze tőlem? Miért rejtőzöl el, mikor bajok érnek? Milyen elbizakodottan üldözik a gonoszok a szegényt! Essenek áldozatul ők maguk gonosz terveiknek! Hogy dicsekednek a gonoszok lelkük kívánságaival! Bizony, a telhetetlen emberek átkozzák és megvetik az Örökkévalót! A gonoszok elbizakodottságukban nem kérik Isten segítségét. Gőgösen azt gondolják: „Nincs Isten, ne is törődjünk vele!” Mindig tekervényes utakon járnak, Isten ítéleteivel nem törődnek, tanításait semmibe veszik. Azt gondolják, őket nem érheti baj, bármit tesznek, nincs, aki megbüntesse őket. Szájuk tele átkozódással, csalással, káromkodással; nyelvükön hamisság és bűn. Leselkednek a sikátorokban, ártatlanokat gyilkolnak titokban, lesik következő áldozatukat. Lapulnak, mint oroszlán a bozótban, lesik zsákmányukat, hogy rárohanjanak, megragadják, és elhurcolják a szegényeket. Bizony, ha szerencsétlen áldozatuk karmuk közé kerül, erejükkel földre tiporják, szétzúzzák és összetörik! Azt gondolják magukban: „Isten nem törődik velünk, ide sem néz, meg se látta ezt!” Kelj fel Örökkévaló! Istenem, emeld fel kezed! Ne feledkezz el a szegényekről, akiket a gonoszok összetörtek! Ne gúnyolhasson téged a gonosz, Istenem! Ne mondhassa magában: „Isten úgysem büntet meg ezért soha!”