Mózes negyedik könyve 13:22-33

Először a Negev-pusztán mentek keresztül, majd Hebronba értek. Ezen a vidéken Anák leszármazottjai éltek: Ahimán, Sésaj és Talmaj törzsei. (Hebron városa 7 esztendővel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan.) Azután elértek az Eskól-völgybe, s ott levágtak egy szőlővesszőt, amelyen egyetlen hatalmas fürt szőlő függött. Olyan súlyos volt, hogy egy rúdra kellett kötözniük, és két férfi vitte a vállán. Emiatt nevezték azt a helyet Eskól-völgynek, vagyis „Szőlőfürt-völgynek”. Ugyanott szedtek gránátalmákat és fügét is — hogy vigyenek belőlük a táborba. A felderítők 40 nap múltán értek vissza a táborba, Párán-pusztába, Kádésbe. Beszámoltak Mózesnek, Áronnak és Izráel egész közösségének mindenről, amit láttak, és megmutatták a magukkal hozott gyümölcsöket. Ezt mondták Mózesnek: „Bejártuk azt az országot, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel-mézzel folyó föld az, és ilyen gyümölcsöket terem! Csak az a baj, hogy annak a földnek a lakói erősek, és városaik nagyok és kőfalak védik azokat! Sőt, még Anák leszármazottjait is láttuk közöttük! A Negev-pusztában az amálekiek, a dombvidéken a hettiták, jebúsziak és emóriak, a tenger partján és a Jordán mellett pedig a kánaániak laknak”. Káleb azonban, aki szintén a felderítők közé tartozott, így csendesítette és bíztatta a népet: „Ne féljetek! Bemehetünk és elfoglalhatjuk azt a földet! Biztosan sikerülni fog!” De a többi felderítő ellenkező véleményen volt: „Nem, mi képtelenek lennénk harcolni azokkal a népekkel, mert sokkal erősebbek nálunk!” — mondták. Így ezek a felderítők olyan híreket hoztak, amelyekkel elvették az emberek bátorságát. Azt mondták: „Az a föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, elemészti lakosait. Azok a népek csupa nagytermetű, erős harcosokból állnak! Még óriásokat is láttunk ott, akik Anák leszármazottjai! Bizony, úgy éreztük magunkat mellettük, mintha sáskák lettünk volna. Nyilván ők is olyannak láttak minket, mint a sáskákat a fűben”.