Márk evangéliuma 9:14-50

Márk evangéliuma 9:14-50 EFO

Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, azokat éppen nagy sokaság vette körül, és törvénytanítók vitatkoztak velük. Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék. Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?” Egy férfi válaszolt a tömegből: „Mester, elhoztam a fiamat hozzád. Egy olyan szellem lakik benne, amely megnémítja. Valahányszor ez a szellem megragadja, a fiam a földre zuhan, habzik a szája, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle a gonosz szellemet, de nem voltak képesek rá.” „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozzátok ide azt a fiút!” — mondta Jézus. Odavitték, s amikor a gonosz szellem meglátta Jézust, megrázta a fiút, aki összeesett, és habzó szájjal fetrengett a földön. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mennyi ideje van a fiad ebben az állapotban?” Az apa ezt felelte: „Már gyermekkora óta. Ez a szellem a fiamat sokszor belehajszolta tűzbe-vízbe, hogy megölje. De könyörgök, ha tudsz valamit tenni, szánj meg bennünket, és segíts!” Jézus így válaszolt: „Azt mondod: »Ha tudsz valamit tenni…«? Minden lehetséges annak, aki hisz.” A fiú apja sírva felkiáltott: „Igen, hiszek! De segíts, hogy ne maradjon bennem semmi kételkedés!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze körülötte, keményen ráparancsolt a gonosz szellemre: „Te süketséget és némaságot okozó gonosz szellem! Parancsolom, hogy menj ki ebből a fiúból, és többé soha ne térj vissza!” A gonosz szellem hangosan kiáltozott, megrángatta a fiút, majd kiment belőle. A fiú úgy feküdt a földön, mintha meghalt volna. Olyannyira, hogy többen halottnak is vélték, de Jézus megfogta a kezét, és talpra állította. Ezután Jézus bement egy házba. Amikor maguk között voltak, a tanítványai megkérdezték tőle: „Miért nem volt erőnk kiűzni ezt a gonosz szellemet?” Ő így válaszolt: „Ez a fajta semmi mással nem űzhető ki, csak imádkozással és böjtöléssel.” Ezután továbbmentek, és Galileán haladtak keresztül. Jézus nem akarta, hogy az emberek megtudják, merre jár, mert csak a tanítványait akarta tanítani. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják azoknak az embereknek, akik meg fogják ölni. Három nappal a halála után azonban fel fog támadni.” A tanítványok nem értették, hogy miről beszél, de nem merték megkérdezni. Ezután Kapernaumba mentek. Amikor már a házban voltak, Jézus megkérdezte a tanítványait: „Miről beszélgettetek útközben?” Egyikük sem mert válaszolni, mert az úton arról vitatkoztak, hogy melyikük a nagyobb. Akkor Jézus leült, odahívta magához a tizenkettőt, és ezt mondta: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.” Azután kézen fogott egy kisgyermeket, és eléjük állította. Majd a karjaival átölelte, és ezt mondta a tanítványoknak: „Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött.” János egyszer ezt mondta Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik közénk.” „Hagyjátok! — mondta Jézus. — Mert aki az én nevemben tesz csodát, az nem fog mindjárt rosszat mondani rólam. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha valaki inni ad nektek egy pohár vizet csak azért, mert a Messiáshoz tartoztok — igazán mondom nektek —, meg fogja kapni a jutalmát.” „Ezek a kicsinyek hisznek bennem, de jaj annak, aki miatt közülük akár csak egy is elveszíti a hitét! Az ilyen jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Ha a saját kezed vinne bűnbe, inkább vágd le! Jobb, ha elveszted a fél kezedet, de mégis bejutsz az örök életre, mintha megmarad mindkét kezed, és úgy kerülsz a gyehenna olthatatlan tüzére! Ha az egyik lábad vinne bűnbe, inkább vágd le! Jobb, ha elveszted a fél lábad, de mégis bejutsz az örök életre, mintha megmarad mindkét lábad, és úgy dobnak a gyehenna elolthatatlan tüzére! Ha az egyik szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha mindkét szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne. Mert mindenkit tűzzel sóznak meg. Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehet helyrehozni? Legyen bennetek só, és éljetek egymással békességben!”