Márk evangéliuma 7:1-23

Márk evangéliuma 7:1-23 EFO

Eljött néhány farizeus és törvénytanító Jeruzsálemből, és Jézus köré gyűltek. Észrevették, hogy Jézus néhány tanítványa nem végzi el a kézmosás szertartását evés előtt. A farizeusok ugyanis — mint általában a zsidók — nem esznek addig, amíg szertartásosan kezet nem mosnak. Azért teszik ezt, mert ragaszkodnak őseik hagyományaihoz. Ha például vesznek valamit a piacon, előbb mindig megmossák, csak azután eszik meg. Sok más ehhez hasonló hagyományuk is van: hasonló szertartással „tisztítják meg” a poharakat, korsókat, rézedényeket, sőt az ágyakat is. Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „Tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?” Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor rólatok prófétált: »Ez a nép csak a szájával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Látszólag tisztelnek ugyan engem, de nem ér az semmit, mert a tanításaik, csak emberi parancsok!« Bizony, ti Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi hagyományokhoz.” Majd így folytatta: „Alattomosan félretoljátok Isten parancsát, hogy a saját tanításaitokat tegyétek a helyére. Például Mózes azt parancsolta: »Tiszteld apádat és anyádat!«, és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!« Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Amivel segíthetnék rajtad, azt már áldozatul felajánlottam Istennek«, akkor azt már nem szabad odaadnia a szüleinek. Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. S még sok más ehhez hasonlót is tesztek!” Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” Miután otthagyta a tömeget, és bement a házba, tanítványai megkérdezték, hogy mit jelent az, amiről beszélt. Jézus így válaszolt: „Hát ti sem értitek?! Nem tudjátok, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, amit megeszik? Hiszen az nem a szívébe kerül, hanem a gyomrába, majd pedig kiürül onnan.” Ezzel Jézus azt jelentette ki, hogy minden étel „tiszta”, vagyis megehető. Majd így folytatta: „Az teszi tisztátalanná az embert, ami a belsejéből származik. Mert belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok, a szexuális bűnök, a lopások, a gyilkosságok, a házasságtörés, a kapzsiság, a gonoszság, a csalás, a kicsapongás, a fösvény és szűkmarkú lelkület, a gyalázkodás, a büszkeség és az esztelenség. Mindezek a gonosz dolgok az ember belsejéből származnak, és ezek teszik tisztátalanná.”