Márk evangéliuma 4:13-34

Márk evangéliuma 4:13-34 EFO

Azután Jézus ezt kérdezte: „Nem értitek ezt a történetet? Akkor hogyan fogjátok megérteni az összes többit?! A földműves olyan emberhez hasonlít, aki Isten üzenetét hirdeti. Az ösvényre hullott magok esete azokat az embereket jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal kilopja azt a szívükből. A köves földbe vetett magok esete azokat példázza, akik hallják Isten üzenetét, és nagy örömmel azonnal be is fogadják. De az üzenet nem tud meggyökerezni, ezért csak rövid ideig él bennük. Amikor baj és üldözés éri őket Isten üzenete miatt, hamar kiábrándulnak és elfordulnak tőle. A tüskés gyomok közé hullott magok esete olyanokat jelképez, akik hallják és befogadják Isten üzenetét. De azután a földi élet gondjai, a meggazdagodásra való törekvés, vagy az egyéb dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét, ezért nem hoznak termést. A jó földbe vetett magok esete azokat jelképezi, akik Isten üzenetét hallják és befogadják, majd az felnő bennük, és termést is hoz: az egyiknél harmincszorost, a másiknál hatvanszorost, a harmadiknál százszorost.” Azután Jézus megkérdezte őket: „Azért gyújtják-e meg az olajmécsest, hogy egy kosár alá, vagy az ágy alá tegyék? Nem! A mécsest a mécstartóra kell helyezni, mert minden rejtett dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!” Ezt is mondta nekik: „Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, ugyanazzal fognak nektek is mérni. Sőt, még ráadást is kaptok. Akinek ugyanis már van, annak majd még többet adnak. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.” Ezt is mondta nekik Jézus: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban. Amikor a szemek beérnek, a gazda azonnal learatja a gabonát, mert elérkezett az aratás ideje.” Ezt is mondta nekik Jézus: „Mihez hasonlítsam Isten Királyságát? Milyen példázattal magyarázzam? Ahhoz hasonlít, ahogyan a mustármagból kifejlődik a növény. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, de mire felnövekszik, már nagyobb lesz az összes többi kerti veteménynél. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.” Még sok, ehhez hasonló jelképes történettel tanította az embereknek Isten üzenetét. Annyit mondott nekik, amennyit meg tudtak érteni. Mindig ilyen példázatokat használt, ha tanította őket, de mikor egyedül maradt a tanítványaival, nekik mindent meg is magyarázott.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Márk evangéliuma 4:13-34

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint