A Páska ünnepén a helytartó — szokás szerint — minden évben szabadon engedett egy foglyot a nép kívánságára. Volt ott akkor egy Barabbás nevű fogoly a börtönben. Azokkal együtt börtönözték be, akik a lázadás idején gyilkoltak is. Az összegyűlt sokaság Pilátus elé járult, és kérte, hogy a szokás szerint engedjen szabadon egy foglyot. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem el?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből szolgáltatták ki neki Jézust. De a főpapok rábeszélésére az emberek inkább Barabbás szabadon bocsátását kérték. Ezután Pilátus újból megkérdezte őket: „Hát azzal mit tegyek, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Az emberek így kiabáltak: „Feszítsd keresztre!” Pilátus megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett?” De azok csak még hangosabban ordították: „Feszítsd keresztre!” Mivel Pilátus eleget akart tenni a nép kívánságának, szabadon engedte Barabbást. Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre — így végezzék ki. A katonák bevezették Jézust a helytartói palota belső udvarába, és összehívták az egész csapatot. Jézusra bíborszínű köpenyt adtak, majd tövises ágakból koszorút fontak, és a fejébe nyomták. Azután így csúfolták: „Éljen a zsidók királya!” Majd nádszállal ütögették a fejét, leköpdösték, és gúnyolódva térdet hajtottak előtte. Végül levették róla a bíbor köpenyt, ismét ráadták a saját ruháit, majd elvezették, hogy megfeszítsék.
Márk evangéliuma 15 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Márk evangéliuma 15:6-20
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók