Máté evangéliuma 26:26-30

Máté evangéliuma 26:26-30 EFO

Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Közben ezt mondta: „Vegyetek belőle, és egyétek meg! Ez az én testem!” Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta tanítványainak. Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely a bűnök megbocsátása végett fog kiömleni sokakért. Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom bort a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Atyám Királyságában.” Ezután elénekelték a zsoltárokat, majd kimentek az Olajfák hegyére.