Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit.
„Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus.
Az asszony így felelt: „Azt szeretném, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg ezt nekem!”
Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom?”
„Igen, ki tudjuk inni” — felelték.
Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ülhet majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el, hanem Mennyei Atyám. Oda majd azok fognak kerülni, akiknek ő ezt a két helyet elkészítette.”
Amikor ezt a másik tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre. De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken. Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája! Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.”
Amint elhagyták Jerikó városát, nagy tömeg követte Jézust. Az út szélén két vak ült, akik meghallották, hogy Jézus megy el mellettük, és kiáltozni kezdtek: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”
Az emberek rájuk szóltak, hogy maradjanak csendben, de ők annál jobban kiabáltak: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”
Jézus ekkor megállt, magához hívatta őket, és megkérdezte tőlük: „Mit kívántok? Mit tegyek veletek?”
Így feleltek: „Urunk! Nyisd meg a szemünket, hogy lássunk!”
Jézus megsajnálta őket, és megérintette a szemüket. Abban a pillanatban meggyógyult a szemük, és láttak. Azután követték Jézust.