Lukács evangéliuma 3:1-20

Lukács evangéliuma 3:1-20 EFO

Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében Poncius Pilátus volt Júdea helytartója; Heródes volt Galilea negyedes fejedelme; Heródes bátyja, Fülöp volt Iturea és Trakhónitisz negyedes fejedelme; Lüszániász pedig Abiléné negyedes fejedelme. Kajafás és Annás voltak a főpapok. Ebben az időben szólt az Örökkévaló Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. János bejárta a Jordán egész vidékét. Hirdette mindenkinek, hogy merítkezzenek be, ezzel fejezzék ki, hogy valóban megváltoztatják a gondolkodásukat és visszatérnek Istenhez — Isten pedig megbocsátja a bűneiket. Ézsaiás próféta könyvében így van ez megírva: „Egy hang kiált a pusztában: »Készítsetek utat az Örökkévalónak, egyengessétek ösvényeit, töltsetek fel minden völgyet, lapítsátok le a dombokat és hegyeket, egyenesítsétek ki a görbe ösvényeket, simítsátok el a göröngyöket, hogy mindenki meglássa az Istentől származó üdvösséget!«” Az emberek tömegesen mentek Jánoshoz, hogy tanítása szerint bemerítkezzenek. János ezt mondta nekik: „Ti, mérges kígyók! Ki figyelmeztetett benneteket, hogy meneküljetek Isten közelgő haragja elől? A tetteitekkel bizonyítsátok, hogy a gondolkodásotok és az életetek valóban megváltozott! Ne hitegessétek magatokat azzal, hogy: »Mi Ábrahám leszármazottjai vagyunk!« Mert igazán mondom nektek, hogy Isten még ezekből a kövekből is támaszthat utódokat Ábrahámnak! A fejszét már fölemelték, hogy gyökerestül kivágják a fákat. Bizony ki is vágnak és tűzbe dobnak minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt!” Az emberek ekkor ezt kérdezték: „Akkor mit tegyünk?” János így felelt: „Akinek két ruhája van, az egyiket adja annak, akinek egy sincs! Akinek van mit ennie, adjon belőle annak, aki éhezik!” Néhány vámszedő is eljött Jánoshoz bemerítkezni. Ők is megkérdezték: „Mester, mi mit tegyünk?” János ezt mondta nekik: „Ne szedjetek be több adót és vámot, mint amennyi elő van írva!” Katonák is jöttek hozzá, és ők is megkérdezték: „Hát mi mit tegyünk?” János ezt válaszolta: „Senkitől se vegyetek el pénzt erőszakkal, vagy zsarolással! Elégedjetek meg a zsoldotokkal!” A sokaság feszülten és izgatottan várta, hogy a Messiás hamarosan megjelenik. Mind azon tanakodtak, hogy talán maga János lehet a Messiás. János azonban világosan megmondta nekik: „Látjátok, én vízbe merítelek be titeket, de jön majd valaki, aki sokkal hatalmasabb nálam. Még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem a lábáról. Ő majd Szent Szellembe és tűzbe fog bemeríteni titeket. Az ő kezében van a szórólapát, amellyel elválasztja a búzát a polyvától. A tiszta búzát magtárába gyűjti, a polyvát pedig olthatatlan tűzzel megégeti.” Sok mást is mondott János, amivel figyelmeztette és bátorította a népet. Így hirdette nekik az örömüzenetet. Bemerítő János sokszor figyelmeztette és felelősségre vonta Heródes fejedelmet a gonosztettei miatt, és Heródiás miatt is, aki Heródes testvérének volt a felesége. Heródes a gonoszságait még azzal is tetézte, hogy börtönbe záratta Jánost.