Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”
Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust, aki a halálos küzdelemben még erőteljesebben imádkozott. Verejtéke úgy hullott a földre, mintha vércseppek lettek volna. Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”
Amikor ezt mondta, egy csoport érkezett oda. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja az arcát.
Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, vágjuk-e őket a kardunkkal?” Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét.
De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította.
Majd odafordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! Amikor nap mint nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De most eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.”