Lukács evangéliuma 22:31-62

Lukács evangéliuma 22:31-62 EFO

„Simon, Simon a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy hited kiállja a próbát. Amikor majd visszatérsz hozzám, erősítsd a testvéreidet!” Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halni veled együtt!” Jézus így válaszolt: „Péter, én mondom neked, hogy ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor letagadod még azt is, hogy ismersz engem!” Azután így folytatta: „Amikor elküldtelek titeket pénz, tartalék ruha és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” Ők pedig így feleltek: „Nem, mindenünk megvolt.” Ekkor Jézus ezt mondta nekik: „De most, akinek van pénze vagy tarisznyája, vegye magához! Ha pedig nincs kardja, adja el a felsőruháját, és az árán vegyen egyet! Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam ennek az Írásnak: »Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.« Igen, ezt rólam írták meg, és hamarosan be is fog teljesedni.” A tanítványok ekkor így feleltek: „Nézd, Uram, itt van két kard!” Ő pedig így válaszolt: „Elég!” Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust, aki a halálos küzdelemben még erőteljesebben imádkozott. Verejtéke úgy hullott a földre, mintha vércseppek lettek volna. Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Amikor ezt mondta, egy csoport érkezett oda. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja az arcát. Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, vágjuk-e őket a kardunkkal?” Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította. Majd odafordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! Amikor nap mint nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De most eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.” Ekkor letartóztatták Jézust, elvezették, és a főpap házába vitték. Péter pedig távolról követte őket. Később, amikor az emberek tüzet gyújtottak az udvar közepén, és köré telepedtek, Péter is leült közéjük. Egy szolgálólány meglátta, amint ott ült a tűz fényében. Közelebbről is megnézte, és ezt mondta: „Ő is Jézussal volt!” De Péter letagadta: „Asszony, nem ismerem őt!” Valamivel később másvalaki is meglátta Pétert, és megszólította: „Te is közéjük tartozol!” De Péter így felelt: „Ember! Nem vagyok közülük való!” Körülbelül egy óra múlva valaki más is azt mondta: „Bizony, ő is Jézussal volt, hiszen Galileából való.” De Péter megint letagadta: „Ember, azt sem tudom, miről beszélsz!” Még be sem fejezte, amikor felhangzott a kakas kukorékolása. Az Úr megfordult, és ránézett Péterre, akinek azonnal eszébe jutott, mit mondott neki Jézus: „Ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Ezután Péter kiment, és keservesen sírt.