Lukács evangéliuma 22:21-42

Lukács evangéliuma 22:21-42 EFO

De nézzétek: velem együtt eszik az, aki elárul engem! Mert az Emberfia el fog menni, ahogyan az el van rendelve, de jaj annak, aki elárulja őt!” Az apostolok ekkor egymástól kérdezgették, ki lehet az, aki ilyet tenne közülük. Ezután az apostolok vitatkozni kezdtek, hogy ki a legnagyobb közöttük. Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Az Istent nem ismerő nemzetek királyai hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat. Akiknek pedig hatalmuk van mások fölött, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne legyetek ilyenek! Éppen ellenkezőleg: aki közöttetek a legnagyobb, az olyan legyen, mintha ő lenne a legkisebb! Aki vezető, az olyan legyen, mint a többiek szolgája! Mert ki a nagyobb: akit kiszolgálnak, vagy az, aki kiszolgál? Bizony az, akit kiszolgálnak! Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki felszolgál nektek. Ti vagytok, akik mindeddig kitartottatok mellettem minden próbatételben. Ahogyan Atyám királyi hatalmat adott nekem, úgy most én is királyi hatalmat bízok rátok. Királyságomban velem együtt fogtok majd enni és inni az én asztalomnál. Királyi trónokon ültök és uralkodtok majd Izráel népének tizenkét törzse felett.” „Simon, Simon a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy hited kiállja a próbát. Amikor majd visszatérsz hozzám, erősítsd a testvéreidet!” Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halni veled együtt!” Jézus így válaszolt: „Péter, én mondom neked, hogy ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor letagadod még azt is, hogy ismersz engem!” Azután így folytatta: „Amikor elküldtelek titeket pénz, tartalék ruha és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” Ők pedig így feleltek: „Nem, mindenünk megvolt.” Ekkor Jézus ezt mondta nekik: „De most, akinek van pénze vagy tarisznyája, vegye magához! Ha pedig nincs kardja, adja el a felsőruháját, és az árán vegyen egyet! Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam ennek az Írásnak: »Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.« Igen, ezt rólam írták meg, és hamarosan be is fog teljesedni.” A tanítványok ekkor így feleltek: „Nézd, Uram, itt van két kard!” Ő pedig így válaszolt: „Elég!” Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”