Lukács evangéliuma 22:1-38

Lukács evangéliuma 22:1-38 EFO

Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől. A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg. Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!” Ők megkérdezték: „Hol akarod, hogy elkészítsük?” Jézus így válaszolt: „Ahogy beértek a városba, találkozni fogtok egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek, ahová megy, és mondjátok a ház gazdájának, hogy a Mester kérdezi, hol van az a vendégszoba, ahol megtarthatja a Páska ünnepét tanítványaival? Ekkor ő mutat nektek egy nagy, berendezett szobát az emeleten. Ott készítsétek el!” A tanítványok elmentek, és előkészítették a vacsorát. Mindent úgy találtak, ahogy Jézus mondta. Amikor eljött az ideje, Jézus asztalhoz telepedett apostolaival együtt. Ezt mondta nekik: „Mennyire kívántam, hogy a páskát veletek együtt ünnepelhessem, még a szenvedéseim előtt! Mert mondom nektek, hogy egészen addig nem fogok ismét Páska-vacsorát enni, amíg be nem teljesedik Isten Királyságában.” Azután Jézus kezébe vett egy pohár bort, hálát adott Istennek, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindannyian! Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amíg el nem jön Isten Királysága.” Majd fogta a kenyeret, s miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Közben ezt mondta: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ugyanezt tegyétek ti is — így emlékezzetek rám!” Hasonlóképpen, a vacsora végén egy pohár bort vett a kezébe, és ezt mondta: „Ez a pohár bor az Új Szövetséget jelenti, amely akkor lép életbe, amikor a véremet, vagyis az életemet értetek adom. De nézzétek: velem együtt eszik az, aki elárul engem! Mert az Emberfia el fog menni, ahogyan az el van rendelve, de jaj annak, aki elárulja őt!” Az apostolok ekkor egymástól kérdezgették, ki lehet az, aki ilyet tenne közülük. Ezután az apostolok vitatkozni kezdtek, hogy ki a legnagyobb közöttük. Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Az Istent nem ismerő nemzetek királyai hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat. Akiknek pedig hatalmuk van mások fölött, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne legyetek ilyenek! Éppen ellenkezőleg: aki közöttetek a legnagyobb, az olyan legyen, mintha ő lenne a legkisebb! Aki vezető, az olyan legyen, mint a többiek szolgája! Mert ki a nagyobb: akit kiszolgálnak, vagy az, aki kiszolgál? Bizony az, akit kiszolgálnak! Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki felszolgál nektek. Ti vagytok, akik mindeddig kitartottatok mellettem minden próbatételben. Ahogyan Atyám királyi hatalmat adott nekem, úgy most én is királyi hatalmat bízok rátok. Királyságomban velem együtt fogtok majd enni és inni az én asztalomnál. Királyi trónokon ültök és uralkodtok majd Izráel népének tizenkét törzse felett.” „Simon, Simon a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy hited kiállja a próbát. Amikor majd visszatérsz hozzám, erősítsd a testvéreidet!” Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halni veled együtt!” Jézus így válaszolt: „Péter, én mondom neked, hogy ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor letagadod még azt is, hogy ismersz engem!” Azután így folytatta: „Amikor elküldtelek titeket pénz, tartalék ruha és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” Ők pedig így feleltek: „Nem, mindenünk megvolt.” Ekkor Jézus ezt mondta nekik: „De most, akinek van pénze vagy tarisznyája, vegye magához! Ha pedig nincs kardja, adja el a felsőruháját, és az árán vegyen egyet! Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam ennek az Írásnak: »Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.« Igen, ezt rólam írták meg, és hamarosan be is fog teljesedni.” A tanítványok ekkor így feleltek: „Nézd, Uram, itt van két kard!” Ő pedig így válaszolt: „Elég!”