Józsué könyve 23:1-5

Józsué könyve 23:1-5 EFO

Az Örökkévaló békességet adott Izráelnek körös-körül minden ellenségüktől, így biztonságban lakhattak. Hosszú idő telt el, és Józsué nagyon megöregedett. Ekkor összehívta egész Izráelt, s annak vezetőit: a törzsek fejedelmeit, a bírákat és a tisztségviselőket. Ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Én már nagyon megöregedtem, s nem sok időm van hátra. Láttátok, hogy Istenünk, az Örökkévaló mit tett értünk, s hogyan bánt ezekkel a nemzetekkel! Igen, az Örökkévaló maga harcolt értünk! Látjátok, hogy örökséget osztottam közöttetek a Jordántól a Földközi-tengerig. Sorsolással kijelöltem számotokra lakóhelyül azoknak a nemzeteknek a földjeit, amelyeket kiirtottam előletek, és azokét is, amelyek még megmaradtak közöttünk. De Istenünk, az Örökkévaló azokat is ki fogja űzni előletek, akik még itt maradtak. Ti pedig birtokba veszitek a földjeiket, ahogy Istenünk, az Örökkévaló azt megígérte.