János evangéliuma 6:1-40

Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. Jézus felment a hegyoldalra, és a tanítványaival együtt letelepedett. Ekkor már közel volt a páska, a zsidók nagy ünnepe. Amikor Jézus körülnézett és látta, hogy mekkora tömeg közeledik feléjük, megkérdezte Fülöptől: „Honnan vegyünk annyi kenyeret, hogy mindannyian ehessenek?” Csak próbára akarta tenni, mert ő maga jól tudta, mire készül. Fülöp ezt felelte: „Ha kétszáz ezüstpénzért vennénk kenyeret, akkor is csak egy falat jutna mindegyiküknek!” Egy másik tanítvány, András — Simon Péter testvére — ezt mondta Jézusnak: „Van itt egy kisfiú, aki hozott magával öt árpakenyeret és két halat, de mi az egy ekkora tömegnek?” Jézus ekkor azt mondta a tanítványoknak: „Ültessétek le őket!” Nagy fű nőtt azon a helyen, s az emberek leültek a fűbe. A tömegben csak a férfiak lehettek vagy ötezren. Ezután Jézus kezébe vette a kenyereket, hálát adott Istennek, és szétosztotta azok közt, akik ott ültek. Adott nekik a halakból is, amennyit csak kértek. Amikor már mindenki jóllakott, azt mondta a tanítványoknak: „Gyűjtsétek össze, ami megmaradt, hogy semmi se vesszen kárba!” Össze is szedtek mindent, és tizenkét kosarat töltöttek meg a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből maradtak. Az emberek látták ezt a csodát, amelyet Jézus tett, és ezt mondták: „Biztosan ő az a Próféta, akinek el kellett jönnie!” Jézus észrevette, hogy az emberek már-már meg akarják ragadni, hogy akár erőszakkal is királlyá tegyék. Ezért ismét félrevonult tőlük, és elment a hegyek közé egyedül. Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaum felé. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, amikor meglátták Jézust, amint a vízen járva közeledett hozzájuk. Nagyon megrémültek, de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” A tanítványok nagyon megörültek, s be akarták venni Jézust a bárkába, de hirtelen már partot is értek ott, ahová igyekeztek. Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. Ugyanakkor néhány másik bárka érkezett Tibériásból, nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust. Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.” Megkérdezték Jézustól: „Mit kíván tőlünk Isten? Mit tegyünk?” Ő így felelt: „Ezt az egyet: higgyetek abban, akit Isten elküldött!” Ekkor azok megkérdezték: „De milyen csodával tudod bizonyítani, hogy Isten éppen téged küldött? Ha majd ezt bebizonyítod, akkor hiszünk neked! Mit fogsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, ahogy meg van írva: »Mennyből származó kenyeret adott nekik enni.«” Erre Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: nem Mózes adta nektek azt a mennyei kenyeret. Az igazi Mennyből jövő kenyeret Atyám adja nektek, mert az igazi, Istentől származó kenyér az, aki a Mennyből száll le, és életet ad minden embernek.” Ekkor így kérték: „Uram, mostantól fogva mindig add nekünk azt a kenyeret!” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog éhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik soha többé! Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem, mégsem hisztek bennem. Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek, és senkit sem utasítok el, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. Ő pedig azt akarja, hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket támasszam fel az utolsó napon. Mert Atyám azt akarja, hogy akik látják a Fiút és hisznek benne, azoknak örök élete legyen, és feltámasszam őket az utolsó napon.”