János evangéliuma 16:1-15

János evangéliuma 16:1-15 EFO

Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.” „Korábban azért nem beszéltem ezekről, mert veletek voltam, de most visszatérek ahhoz, aki elküldött engem. Egyikőtök sem kérdezi: »Hová mész?« Igaz, most szomorúak vagytok, mivel ezt mondtam, de higgyetek nekem: javatokra válik, hogy elmegyek! Miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok. Amikor pedig eljön a Szent Szellem, nyilvánvaló módon be fogja bizonyítani az egész világnak, és minden embernek, hogy mi a vétek, mi az igazságosság, és mi az ítélet. Be fogja bizonyítani az embereknek, hogy ha nem hisznek bennem, akkor vétkeznek. Bebizonyítja, hogy Isten igazságos ítélete az, hogy én visszatérek az Atyához, és nem láttok többé. Be fogja bizonyítani, hogy e világ fejedelme fölött kimondták a kárhoztató ítéletet. Még sok mondanivalóm lenne, de most még nem értenétek. Azonban eljön majd az Igazság Szelleme, aki bevezet benneteket a teljes valóságba, mert nem a saját gondolatait mondja majd, hanem azt, amit az Atyától hall. Kijelenti majd nektek az eljövendő dolgokat. Engem fog dicsőíteni, mert abból vesz, ami az enyém, és kijelenti nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Ezért mondom, hogy a Szent Szellem az enyémből vesz, és kijelenti nektek.”

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint