János evangéliuma 13:3-19

János evangéliuma 13:3-19 EFO

Jézus tisztában volt vele, hogy az Atya minden hatalmat neki adott, és hogy ő Istentől jött, és hamarosan vissza is tér Istenhez. Felkelt hát a vacsorától, levette felső ruháját, és egy törlőkendőt kötött a dereka köré. Azután vizet öntött egy edénybe, és sorban megmosta, majd a kendővel megtörölte a tanítványai lábát. Amikor Simon Péterhez ért, ő azt kérdezte: „Uram, hogy lehet az, hogy te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter azt válaszolta: „Azt már nem! Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” — felelte Jézus. Péter erre azt kérte: „Uram, akkor ne csak a lábamat mosd meg, hanem a kezemet és a fejemet is!” Erre Jézus így válaszolt: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben az egész teste tiszta. Ti már tiszták vagytok, de nem mindannyian.” Jézus tudta, ki árulja el, ezért mondta: „nem vagytok tiszták mindannyian”. Miután megmosta a tanítványok lábát, Jézus újra felvette a felsőruháját, visszaült az asztalhoz, és megkérdezte: „Értitek-e, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és igazatok is van, mert az vagyok. Ha pedig én, aki Úr és Mester vagyok, megmostam a lábatokat, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy ti is ugyanúgy bánjatok egymással, ahogy én veletek. Igazán mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte. Most már tudjátok ezeket, de akkor lesztek boldogok és áldottak, ha valóban meg is teszitek. Nem mindnyájatokról beszélek. Ismerem azokat, akiket kiválasztottam, de amit az Írás mond, annak be kell teljesednie: »Az fordult ellenem, aki a kenyeremet ette.« Azért mondom ezt most, mielőtt megtörténne, hogy amikor majd megtörténik, higgyetek bennem, hogy ÉN VAGYOK.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: János evangéliuma 13:3-19