János evangéliuma 11:17-44

János evangéliuma 11:17-44 EFO

Amikor Jézus megérkezett Betániába, megtudta, hogy Lázárt már négy nappal korábban egy sziklasírba temették. Mivel Betánia csak három kilométerre volt Jeruzsálemtől, a júdeabeliek közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük halála miatt. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. Amikor Márta Jézushoz ért, ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De most is biztos vagyok benne, hogy bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte: „Fel fog támadni a testvéred.” „Igen, tudom, hogy a feltámadás idején, az utolsó napon ő is fel fog támadni” — válaszolta Márta. Jézus akkor ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is élni fog, ha már meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg. Hiszed-e ezt?” Márta így felelt: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, akinek el kellett jönnie erre a világra.” Miután ezt mondta, Márta hazament. Félrehívta a nővérét, Máriát, és szólt neki: „Itt van a Mester, és téged hív!” Erre Mária felugrott, és Jézushoz sietett, aki még mindig ugyanott volt, ahol Mártával találkozott, a falu szélén. A gyászolók, akik Máriához jöttek, hogy vigasztalják, látták, hogy Mária gyorsan felkel, és elindul. Azt hitték, hogy Lázár sírjához megy, hogy ott sírjon, ezért ők is utána mentek. Amikor Mária Jézushoz ért, a lábához borult, és ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Mária és a kísérői is sírtak. Amikor Jézus ezt látta, szelleme nyugtalan lett, és mélyen megindulva ezt kérdezte: „Hová temettétek Lázárt?” „Uram, gyere, és nézd meg!” — felelték. Ekkor Jézus is sírva fakadt. Az emberek azt mondták: „Nézzétek, mennyire szerette Lázárt!” Mások pedig ezt mondták: „Ha meg tudta gyógyítani a vakot, miért nem mentette meg Lázárt a haláltól?” Jézus még mindig nagyon felindult volt, amikor odament a sírhoz, amely egy sziklába vájt üreg volt, a bejáratát pedig egy nagy kő zárta el. „Hengerítsétek el a követ!” — mondta Jézus. Márta, a halott Lázár nővére felkiáltott: „De Uram, már biztosan rossz szaga van, hiszen négy napja, hogy meghalt!” Jézus így válaszolt: „Nem megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?!” Ekkor elhengerítették a követ, Jézus, pedig felnézett az égre, és ezt mondta: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál! Tudom, hogy te mindig meghallgatsz, de azok kedvéért mondom ezt, akik itt állnak. Azt akarom, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” Ezután hangosan felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!” Ekkor Lázár, aki eddig halott volt, kijött a sziklába vágott sírkamrából. Keze és lába vászonlepedőkkel volt körültekerve, arcát pedig kendő takarta. „Szabadítsátok ki a vásznakból, hadd menjen!” — mondta Jézus.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: János evangéliuma 11:17-44