János evangéliuma 10:22-42

János evangéliuma 10:22-42 EFO

Ezután következett a templomszentelés ünnepe Jeruzsálemben. Tél volt, és Jézus a Templom területén, a Salamon csarnokában tartózkodott. Ekkor a vallási vezetők körülvették, és kérdőre vonták: „Meddig tartasz még minket bizonytalanságban? Mondd meg nekünk nyíltan, te vagy-e a Messiás, vagy nem!” Jézus így felelt: „Már megmondtam nektek, de nem hittétek el. Pedig a csodák, amelyeket Atyám nevében teszek, bizonyítják, hogy én vagyok az. Ti mégsem hisztek nekem, mert nem tartoztok az én nyájamhoz. Akik az én juhaim közül valók, azok hallgatnak rám, ismerem őket, és követnek engem. Én pedig örök életet adok nekik, és soha örökké el nem vesznek, mert senki sem ragadhatja ki őket a kezemből. Atyám adta nekem őket, ő pedig mindenkinél hatalmasabb, ezért őket senki sem ragadhatja ki Atyám kezéből. Az Atya és én egyek vagyunk.” Ekkor a vallási vezetők újra köveket kaptak fel, hogy Jézust megkövezzék. Ő ezt kérdezte tőlük: „Sok jó dolgot tettem már a szemetek láttára Atyám akarata szerint. Ezek közül melyikért akartok most megkövezni?” Azok így feleltek: „Nem valamelyik jó tettedért, hanem azért akarunk megkövezni, mert ember létedre azt állítod, hogy Isten vagy! Ezzel Istent gyalázod.” Jézus erre így felelt: „Nincs-e megírva a Törvényetekben: »Én mondtam, hogy ti istenek vagytok«? Isten maga nevezte isteneknek azokat az embereket, akikhez szólt! Márpedig az Írás érvényes és igaz! Senki sem változtathat rajta. Ha pedig ez így van, akkor miért vádoltok engem Isten gyalázásával, amikor azt állítom, hogy Isten Fia vagyok? Engem az Atya választott ki, hogy elküldjön erre a világra! Ha nem ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor ne higgyetek nekem! De ha ugyanazt teszem, amit ő, akkor — még ha nekem nem is hisztek — legalább a tetteimnek higgyetek! Így felismerhetitek, hogy az Atya bennem van, én pedig az Atyában!” Ekkor újra megpróbálták letartóztatni Jézust, de ő eltűnt előlük. Ezután a Jordán folyón túlra ment, arra a helyre, ahol Bemerítő János először merítette be az embereket, és ott is maradt egy ideig. Sokan jöttek hozzá, és ezt mondták: „Bemerítő János nem tett csodákat, de amit erről az emberről mondott, az mind igaz.” És ott sokan hittek Jézusban.