János evangéliuma 10:1-18

„Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.” Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt. Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet! Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal. Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy azután újra visszakapjam. Senki nem veheti el tőlem: önként adom oda, azután majd újra visszaveszem. Jogom van arra, hogy odaadjam, és arra is, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”