Ézsaiás próféta könyve 23:2-18

Némuljatok el a rémülettől, akik a parton laktok, szidóni kereskedők, akiknek hajói bejárták a széles tengereket, hogy titeket gazdagítsanak! Hiszen számotokra kereskedtek Nílus-völgyi gabonával, sihóri búzával, hogy ti meggazdagodjatok. Így lettetek az egész világ kalmárai. Gyászolj Szidón, mert így szól a tenger, ezt mondja a Tenger Bástyája: „Nem vajúdtam, nem is szültem, nem neveltem fiakat, sem leányokat!” Tírusz pusztulásának hírére gyötrődve bánkódik Egyiptom is. Ti parton lakók, meneküljetek Társisba! Jajgassatok, és sirassátok Tíruszt! Mi lett a híres városotokból? Mivé lett a vidám Tírusz, amelynek gyökere az ősidőkbe nyúlik, s amelynek kereskedői oly sok távoli vidéken megtelepedtek? Ki határozta el, s vitte véghez Tírusz vesztét, a koronás város pusztulását, amelynek kereskedői fejedelmek voltak, és kalmárait az egész föld tisztelte? Az Örökkévaló, a Seregek Ura, ő határozott így, hogy megalázza a büszkék dicsekedését, s megszégyenítse, akiket nagyra tartanak a földön. Szabad vagy már, Társis népe, mint a gátak nélküli folyó! Lehullott rólad, s nem szorítja derekad Tírusz öve többé. Kinyújtotta karját az Örökkévaló a tenger fölé, és királyságokat döntött le. Parancsolt a népeknek, hogy pusztítsák el Tíruszt és környékét, s annak összes erődítményét. Ezt mondja az Örökkévaló: „Szidón, te szűz, nem fogsz többé örülni, mert ellenségeid letaposnak! Kelj fel, menekülj át Ciprus szigetére, de ott sem lelsz nyugalmat!” Nézzétek a káldeusok országát! Hogy elpusztult! Nincs többé! Asszíria megostromolta Babilont, földig rombolta palotáit, elvadult pusztasággá tette. Jajgassatok tíruszi hajósok! Sírjatok, kik Társisból tértek haza, mert elpusztult Tírusz erődítménye! Tíruszra akkor a feledés homálya borul, s így marad hetven évig: elfeledve, egy király éveinek száma szerint. Azután ismét felkel Tírusz, mint az ének mondja: „Fogd a citerát és énekelj, járd körül a várost, te rég elfeledett szajha! Pengesd csak citerád, énekeld a régi dalokat, hátha emlékszik még rád valaki!” Mikor letelik a hetven év, az Örökkévaló ismét talpra állítja Tíruszt. Az pedig megint kereskedni fog a világ összes országával, mint azelőtt — akárcsak az idős prostituált, aki folytatja mesterségét, és megkapja bérét. De Tírusz akkor már az Örökkévalónak fogja szentelni a nyereségét. Nem gyűjti többé vagyonát kincstárába, hanem azokat szolgálja vele, akik az Örökkévaló jelenlétében élnek. Arra használja majd nyereségét, hogy az Örökkévaló szolgáinak bőségesen legyen mit enniük, és szép ruhákba öltözzenek.