Habakuk próféta könyve 3:1-19

Habakuk próféta imádsága. Örökkévaló, hallottam régi tetteidről, s félelem tölt el, ha csodáidat szemlélem! Ó, Örökkévaló, a mi időnkben is cselekedj hasonlóan, most is jelentsd ki magad népednek, mint régen! Kérlek, még haragodban is légy hozzánk irgalmas! Szela Isten dél felől közeledik, a Párán hegyéről jön a Szent. Szela Dicsősége betölti a Mennyet, dicséretével megtelik a föld! Ragyog, mint a Nap, kezéből fénysugarak indulnak, ott van hatalmának rejtekhelye. Előtte halálos járvány pusztít, lába nyomát döghalál követi. Ahol megáll, földrengés támad, ahová néz, reszketnek a népek. Szétmállanak az ősi hegyek, elsüllyednek az ősi halmok. De az ő útjai örökkévalók! Látom, összedőlnek Kúsán sátrai, reszketnek Midján földén a sátrak, lakóik félve remegnek. Örökkévaló, a folyókra haragudtál meg? A folyókra haragszol, vagy a tengerre, hogy vágtató lovakon, robogó harci szekereken száguldasz a győzelemre? Nyilaidat előveszed tegzedből, s íjadat kifeszíted. Szela Meghasítod a földet, és folyók ömlenek a száraz földön. Meglátnak téged a hegyek és remegnek, vízáradat borítja el a földet, megszólalnak a mélység vizei, és magasra csapnak a hullámok. A Nap és a Hold megállnak az égen, amikor villámló nyilaidat és ragyogó lándzsád meglátják. Haragodban megtaposod a földet, eltiprod a nemzeteket. Csatába indulsz, hogy népedet megszabadítsd, felkentedet győzelemre vezeted. Lesújtasz a gonoszok vezérére, seregestől elpusztítod. Szela Saját nyilaival lövöd le a gonoszok vezérét, aki forgószélként ránk tört seregével, hogy szétszórja népünket. Már előre örült, hogy saját otthonában pusztíthatja el a védteleneket. Bizony, megtaposod lovaiddal a tenger habjait, a nagy vizek hullámait! Hallottam mindezt, és egész testem remeg! Fogaim vacognak a félelemtől, csontjaim reszketnek, lábam rogyadozik. Mégis nyugodtan várom, amíg a látomás beteljesül, amíg a pusztítás pusztítóinkra szakad. Bár a fügefa nem fog virágozni, s nem terem a szőlő, sem az olajfa, a szántóföldön elmarad az aratás, kipusztul az akolból a juhnyáj, s az ökrök istállója üresen áll, én mégis örvendezek az Örökkévalóban, ujjongok szabadító Istenemben! Mert az Örökkévaló Isten megerősít engem! Biztossá teszi lépéseimet, mint a hegyi kecskék ugrásait, és magas sziklákon vezet engem.