Mózes első könyve 8:1-19

Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett. Bezárta a mélység forrásait, az égboltozat ablakait, és az eső elállt. A víz ettől fogva folyamatosan apadt, és 150 nap múlva visszahúzódott a szárazföldről. A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben. Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait. Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített, és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről. Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz. De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába. Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot. Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé. Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld. A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj. Akkor Isten szólt Nóénak: „Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt! Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!” Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát. Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.