Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan úgynevezett istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. Miért fordultatok ismét azokhoz a gyenge és haszontalan, világot uraló hatalmasságokhoz? Talán újra azok rabságában akartok élni? Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket. Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába fáradoztam közöttetek?
Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint most ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok. Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömüzenetet. Bár a betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem utáltatok meg, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust. Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlt volna, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok. Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondtam nektek az igazságot?
Azok az emberek nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek. Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem!
Drága gyermekeim! Szinte ismét meg kell „szüljelek” benneteket, s annak minden fájdalmát el kell szenvednem — amíg Krisztus egészen ki nem formálódik bennetek! Szeretnék most közöttetek lenni, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt kívántok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavát?