Ezsdrás könyve 6:19-22

Ezsdrás könyve 6:19-22 EFO

Az első hónap 14 napján mindazok a zsidók, akik hazatértek a száműzetésből, megtartották a Páska ünnepét. A papok és a léviták valamennyien megtisztították magukat, és felkészültek az ünnepre. Majd levágták a páskabárányokat mindazok számára, akik a száműzetésből visszatértek, szolgatársaiknak, a papoknak, és saját maguknak is. Így hát Izráel népe, amely hazatért a száműzetésből, részt vett a páska-vacsorán és elfogyasztotta a páskabárányt. Velük együtt részt vettek a páska-vacsorán azok is, akik csatlakoztak hozzájuk azáltal, hogy elkülönültek a tartományban élő más népektől, és azoknak tisztátalan dolgaitól. Mindezt azért tették, hogy az Örökkévalót, Izráel Istenét imádhassák. Azután nagy örvendezéssel megtartották a Kovásztalan Kenyerek ünnepét is — hét napon át. Nagy volt az öröme az egész népnek, mert az Örökkévaló feléjük fordította Asszíria királyának jóindulatát, aki megsegítette őket Izráel Istene Templomának az újjáépítésében.