Mózes második könyve 9:12-35

Az Örökkévaló megkeményítette a fáraót, aki nem hallgatott Mózesre és Áronra. Úgy történt, ahogy az Örökkévaló megmondta Mózesnek. Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Holnap korán reggel állj a fáraó elé, és mondd neki: A héberek Istene, az Örökkévaló parancsolja neked: »Engedd szabadon népemet, hogy imádjanak engem! Különben mindenféle csapással sújtalak téged, a főembereidet és a népedet! Akkor majd megtudod, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön. Már eddig is lesújthattam volna rád és a népedre olyan döghalállal, amely teljesen eltörölt volna benneteket a föld színéről. De megkíméltelek, mert célom van veled. Nem öltelek meg, hogy rajtad mutassam meg hatalmamat, és hogy hirdessék híremet-nevemet az egész földön. Mivel még mindig ellenállsz, és nem engeded szabadon népemet, ezért holnap ilyenkor olyan hatalmas jégesőt zúdítok Egyiptomra, amilyen még nem hullott ebben az országban a megalapítása óta! Most hát sietve menekítsétek be fedél alá az állataitokat, és helyezzétek biztonságba, ami a mezőn van! Ha a jégeső odakint ér embert vagy állatot, azt biztosan elpusztítja!«” A fáraó főemberei közül egyesek komolyan vették az Örökkévaló szavát, és parancsoltak rabszolgáiknak, hogy a mezőkről minden állatot hajtsanak fedél alá, és maguk is húzódjanak be a házakba. Akik viszont nem törődtek a figyelmeztetéssel, a mezőn hagyták rabszolgáikat és állataikat. Az Örökkévaló azt mondta Mózesnek: „Nyújtsd ki kezed az égre, hogy hulljon jégeső emberekre, állatokra és a vetésre egész Egyiptom földjén!” Mózes fölemelte botját az ég felé, s az Örökkévaló hatalmas vihart támasztott: villámlott, dörgött az ég, és jégeső zuhogott Egyiptomra. Szüntelenül csapkodtak a villámok, és olyan pusztító jégeső hullott, amilyet még senki sem látott Egyiptomban, mióta ez az ország fennállt. A jégverés elpusztított mindent, amit a mezőn talált: embereket, állatokat és a vetést. Még a fákat is összetördelte. Egyiptomban csak Gósen földjén nem esett jégeső: ott, ahol Izráel népe lakott. A fáraó hívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: „Belátom, hogy ezúttal én vétkeztem. Az Örökkévalónak igaza van, én és a népem pedig vétkeztünk. Elég volt már a mennydörgésből és jégesőből! Könyörögjetek az Örökkévalónak, hogy szüntesse meg — s akkor elengedlek titeket! Nem kell tovább itt maradnotok!” Mózes így felelt: „Rendben van! Amint kiérek a városból, fölemelem kezem az Örökkévalóhoz, és megszűnik a jégeső és a dörgés. Ebből megértheted, hogy az egész föld az Örökkévaló tulajdona. De ami téged illet és főembereidet, tudom, hogy még nem félitek és tisztelitek igazán az Örökkévalót, az Istent.” A jégeső teljesen elverte a szántóföldeken az árpát és a lent, mert az árpa már kalászban volt, a len pedig virágzott. Ugyanakkor nem pusztította el a búzát és a tönkölyt, mert azok csak később érnek. Amikor Mózes kiért a fáraó városának szélére, fölemelte két kezét az Örökkévalóhoz. Ekkor megszűnt a jégeső és a mennydörgés, elállt az eső is. Amikor a fáraó látta, hogy megszűnt az eső, a dörgés-villámlás és a jégeső, ismét megmakacsolta magát, és megmaradt a vétkében — a vezetőivel együtt. Mivel pedig a fáraó keményszívű maradt, továbbra sem engedte szabadon Izráel népét — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló ezt előre megmondta Mózes által.