Mózes második könyve 7:14-25

Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Kemény a fáraó szíve, nem akarja szabadon engedni népemet. Holnap reggel a fáraó kimegy a Nílus partjára. Ott, a folyóparton állj elé, és legyen a kezedben az a bot, amely kígyóvá változott. Mondd meg a fáraónak, hogy a héberek Istene, az Örökkévaló küldött téged hozzá ezzel az üzenettel: »Engedd szabadon népemet, hogy áldozzanak nekem a pusztában! Te azonban mindeddig nem engedelmeskedtél. Ezért az Örökkévaló most azt üzeni: Nézd, jelt adok neked, amelyből megértheted, hogy én vagyok az Örökkévaló!« Továbbá ezt mondd a fáraónak: »Nézd, a kezemben lévő bottal ráütök a folyó vizére — és az vérré változik. Emiatt elpusztulnak a Nílusban élő halak, és annyira megbüdösödik a Nílus vize, hogy az egyiptomiak undorodni fognak tőle, és képtelenek lesznek inni belőle.«” Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki a botját Egyiptom folyói, csatornái, tavai és víztárolói fölé, hogy vérré változzon minden víz, még a fa- és kőedényekben lévő is!” Mózes és Áron mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló mondta. Áron fölemelte a botját, és a fáraó meg a vezetők szeme láttára rácsapott vele a Nílus vizére. Ekkor a folyó vize teljes egészében vérré változott. A folyóban lévő halak elpusztultak, és a víz megbüdösödött. Ezért az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílusból. Az országban mindenhol vérré változott a víz. De az egyiptomi varázslók is képesek voltak ugyanezt megtenni a titkos tudományukkal. A fáraó hajlíthatatlan maradt, és nem teljesítette Mózes és Áron kérését, ahogyan az Örökkévaló előre megmondta. A fáraó nem sokat törődött az egésszel, hanem otthagyta Mózest és Áront, és visszament a palotájába. Az egyiptomiak pedig kénytelenek voltak új kutakat ásni a Nílus mentén, hogy ivóvízhez jussanak, mert a folyó vize ihatatlan lett. Hét nap telt el így, miután az Örökkévaló ilyen csapással sújtotta a Nílust.