Mózes második könyve 33:1-7

Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Induljatok el a Sínai-hegytől! Te és a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból, vonuljatok tovább arra a földre, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy utódaiknak adom. Angyalt küldök előtted, és kiűzöm előletek a kánaániakat, emóriakat, hettitákat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat. Tehát menjetek be arra a tejjel-mézzel folyó földre, de én magam nem megyek veletek. Olyan makacs és engedetlen természetűek vagytok, hogy elpusztítanálak titeket, mielőtt odaértek.” Ezt a rossz hírt hallva a nép gyászolni kezdett: még az ékszereiket is mindannyian letették. Azért gyászoltak, mert az Örökkévaló azt mondta Mózesnek: „Mondd meg a népnek: »Olyan makacs és engedetlen természetűek vagytok, hogy ha csak egy pillanatig veletek mennék, akkor is elpusztítanálak benneteket! Rakjátok le ékszereiteket, azután majd meglátom, mit tegyek veletek.«” Ezért Izráel népe a Hóreb-hegytől kezdve nem viselt ékszereket. Mózes egy olyan sátort használt, amelyet a tábortól nem messze, de azon kívül állított fel. Ezt a „Találkozás Sátorának” nevezte. Aki az Örökkévaló tanácsát akarta kérni, annak ki kellett mennie a táboron kívülre, a Találkozás Sátorához.