Mózes második könyve 24:3-8

Mózes második könyve 24:3-8 EFO

Mózes elmondta a népnek mindazt, amit az Örökkévaló mondott: minden rendelkezését. Erre a nép egy akarattal így válaszolt: „Igen, megtesszük mindazt, amit az Örökkévaló mondott.” Ezután Mózes leírta az Örökkévaló minden szavát. Másnap kora reggel Mózes oltárt épített a hegy lábánál, majd 12 oszlopot állított föl, Izráel 12 törzse szerint. Ezután küldött néhány fiatal férfit, hogy válasszanak ki bikákat, készítsék elő, és mutassák be azokat égő- és hálaáldozatul az Örökkévalónak az oltáron. Az áldozati állatok vérét Mózes fogta fel edényekben, majd két részre osztotta. Az egyik felét az oltárra öntötte. Majd felolvasta a nép előtt a Szövetség Könyvét, hogy mindenki hallja. A nép pedig ismét így válaszolt rá: „Igen, megtesszük mindazt, amit az Örökkévaló mondott, és engedelmeskedni fogunk!” Mózes ekkor a vér másik felét a népre hintette, és ezt mondta: „Ez a vér pecsételi meg a szövetséget, amelyet az Örökkévaló kötött veletek mindezek szerint a felolvasott igék szerint.”