Amikor tovább már nem rejtegethette, fogott egy papirusz-sásból készült kosarat, s bekente szurokkal meg gyantával, hogy ne ázzon át. Majd a gyermeket belefektette, és a part menti sás között kitette a Nílus vizére. A fiúcska nővére távolabb állva figyelte, mi történik a gyermekkel.
A fáraó leánya lejött a folyóhoz fürödni, miközben szolgálóleányai a folyó mentén járkáltak fel- s alá. Mikor meglátta a sás között a kosarat, odaküldte érte az egyik szolgálóját. A kosarat felnyitva a fáraó leánya meglepetésére egy síró csecsemőt talált benne! Megesett rajta a szíve, és ezt mondta: „Ez biztosan a héberek fiai közül való!”.
Ekkor lépett eléje a fiúcska nővére: „Hívjak-e a héberek közül egy szoptatós dajkát, hogy táplálja neked a gyermeket?” — ajánlkozott.
„Eredj!” — mondta a fáraó leánya. Így hát a leányka elment, és a kisfiú anyjával tért vissza.
„Vidd ezt a gyermeket, szoptasd helyettem, és megadom a béred” — mondta neki a fáraó leánya.
Az asszony tehát elvitte a csecsemőt, szoptatta és gondját viselte. Később, amikor a gyermek már annyira megnőtt, hogy nem kellett szoptatnia, visszavitte a fáraó leányához, aki fiává fogadta a fiúcskát, és Mózesnek nevezte, mivel a vízből húzta ki.
Egyszer, amikor Mózes már felnőtt férfi volt, kiment a palotából a héberek — vagyis a saját népe — közé, és látta, milyen súlyos terhek alatt sínylődnek. Történetesen éppen szemtanúja volt annak, hogy az egyik egyiptomi férfi egy héber munkást ütlegelt. Körülnézett, és mivel úgy látta, hogy senki sem figyel oda, agyonütötte az egyiptomit, majd elrejtette a homokban.
Másnap visszatért arra a helyre, és megdöbbenve látta, hogy ezúttal két héber férfi verekszik egymással. „Miért ütöd a testvéredet?” — kiáltott rá Mózes arra, aki verte a másikat.
De az így válaszolt: „Ki vagy te, hogy parancsolgass, vagy ítélkezz fölöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!”
Mózes megrémült. „Ezek szerint kitudódott, amit tettem!” — gondolta.
Amikor a fáraó fülébe jutott a hír, halálra kerestette Mózest, de ő elfutott előle Midján földjére, ahol menekültként telepedett le.
Amikor Midján földjére érkezett, Mózes leült egy kútnál. Midján papjának hét leánya volt, akik ehhez a kúthoz jártak, hogy megitassák apjuk juhait és kecskéit. Most is odajöttek, és hozzáfogtak, hogy vizet húzzanak, és megtöltsék a vályúkat. Ekkor azonban más pásztorok érkeztek a kúthoz, akik elkergették őket. Mózes azonban védelmébe vette a leányokat, és megitatta a nyájukat.
Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez, ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?”
„Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.”
„Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!”
Mózes örömmel fogadta a meghívást, és ott is maradt vendéglátójánál.
Reuél idővel feleségül adta hozzá az egyik leányát, Cippórát. Azután megszületett Mózes és Cippóra első gyermeke, akinek Mózes adott nevet. Ezt gondolta: „Menekültként telepedtem le ezen az idegen földön — legyen hát a neve Gersóm!”
Sok idő telt el, és Egyiptom királya meghalt. Izráel népe pedig egyre csak sóhajtozott és nyögött a rabszolgaság terhe alatt. Segítségért kiáltottak, és szavuk feljutott Istenhez, aki meghallotta jajgatásukat, és visszaemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. Látta Izráel fiait, és jól ismerte minden szenvedésüket.